2017. szeptember 1., péntek

Elsodort az élet

Elsodort az élet, kedves naplóm, akarom mondani , kedves blogom. Sőt igazából nem az élet, hanem a Facebook. Valamint az, hogy nagyon tematizáltam a blogot, és a végén már nincs erőm ennyiféle dologban gyakran, érdekeseket írni.
Mondhatod persze, hogy kac-kac, ebben az évben eddig semmi, hát ez azért kicsit több, mint a nem gyakran.
Egy virág, csak úgy :-)

A Facebook, aztán a Pinterest, és már az Instagram is ontja az érdekesebbnél érdekesebb dolgokat, az ember külön-külön is órákat el tudna tölteni mindnél.

A másik igazság az, hogy a horgolás lett az első számú hobbi, a többit kevésbé művelem. Amikor a Youtube-on szinte órás összeállításokat nézhetünk különféle apró ötletről, vagy nagyobb barkácsolásról, arra gondolok, hol vagyok én ehhez? Se erőm, se időm, se ötletem. :-)

Nem tudom, te hogy vagy ezzel?
Blogoltál valaha? Blogolsz ma is? Ugyanolyan intenzitással, mint 6-8-10 éve? Azt hiszem, nem.
Mostanában sok blogot néztem, és látom, sokan nagyon szorgalmasak voltak évekig, aztán vagy teljesen abbahagyták, vagy nekibuzdultak egyszer, hogy na, akkor mostantól ajaj, de szorgalmasan ismét, és évek óta ez az utolsó posztjuk.

Nem akarom teljesen elfeledni a blogot, szóval azért igyekszem néha kitalálni valamit. :-)

2016. december 2., péntek

Angyalszárnyas kis micsodák

Tetszenek az angyalszárnyas-gyöngyös micsodák. Olyan kis izék, amik nélkül remekül el lehet lenni, de annyira jól tudnak kinézni.

Kis karácsonyi angyalsereg

Gyártottam egy halommal, és még készül is, mert kell még ajándékba.

Annyira egyszerű az egész.

Kell hozzá:

  • fém köztes, angyalszárny formájú
  • szerelőpálca
  • kis fém köztesek
  • nagyobb gyöngy a szoknyának
  • kisebb gyöngy a fejnek


Ha a pálca hosszú, csípőfogó, és fogó a drót meghajlításához.

A pálcára felfűzzük a kis köztest, a szoknya gyöngyét, a szárnyat, a fejnek való gyöngyöt, és a másik kis köztest. Ezek után igyekszünk az összes felfűzött dolgot helyben tartani, és közben a pálca végét meghajlítjuk, hogy szép hurok keletkezzen. Ez az, amit gyakorolni kell, hogy szép legyen.

Készen is vagyunk.

Ha cifrázni akarjuk, akkor egy dupla karikát is hozzáfogunk, amikor meghajlítjuk a szerelőpálcát. Szerintem legalábbis célszerűbb akkor felbűvölni a karikát, mert utána nyithatjuk ki a nehezen meghajlított hurkot, majd zárhatjuk újra szépre. Ha van ez a plusz karikánk, akkor medál is lehet az angyalkánk. De feltehetjük fülbevaló alapra, illetve mobilakasztóra is.
Ha egyik sem nyeri el tetszésünket, simán keskeny szalagra vagy fonalra fűzve tudunk akasztót készíteni neki, és akár karácsonyfadísz is lehet belőle.

2015. november 13., péntek

Koszorú készül

Mindig érdeklődéssel figyelem a különböző koszorúkat.

A koszorú nekem még ma is inkább szomorú valami, de be kell látnom, hogy sok vidám, érdekes, különleges darabot lehet találni a neten való bóklászás közben.

Az adventi koszorú már jó néhány éve nálunk is divatba jött, és nem csak a hagyományos változata.
Én is készítettem fenyőággal, moha vagy szalmaalapra adventi koszorút, de biztos a gyakorlatlanságom miatt voltak vele problémáim. Például a fenyő nagyon kiszáradt, ha meg a mohát nedvesen akartam tartani, akkor annak vízfolt és penész lett a vége.

Évek óta készülök egy olyan koszorút készíteni, ami bár nem élő fenyővel készül, mégis karácsonyi hangulatú. Tavasszal persze tavaszi hangulatút akarok készíteni.

Az alap már legalább 10 éve itt van, csak ugye éppen november táján nem szoktam megtalálni, hol van az a tuti biztos hely, ahol azonnal megtalálom.

Most szem előtt hagytam már tavasszal, hátha...

Most, hogy ismét kapható a Holiday nevű fonal, úgy éreztem, itt az idő! Végre legyen már valami. A tervek szerint karácsonyi díszeket teszek majd rá, de ez még korántsem biztos, mert sok szép, horgolt díszekkel ellátott koszorút láttam már.

A kész koszorúalapom

A lényeg, elkészült a koszorú bevonása, és itt most ez az érdekes. Ha már próbáltál betekerni egy polisztirol karikát, tudod, annyira nem egyszerű, mint ahogy az elsőre gondolható. A külső és belső oldal nem egyezik meg, tehát belül trükközni kell, hogy a külső oldal is be legyen fedve teljesen.

A fonallal ezt úgy oldottam meg, hogy a gombolyagból több méternyi szálat vágtam le, és ezt a szálat négybe hajtottam. A szálat ráhurkoltam az alapra úgy, hogy ahol a négyes hajtás van, ráigazítottam az alapra, körbevezetve a szálakat, hurkot készítettem, amit szorosra húztam.
Ezután már csak arra kell figyelni, hogy a négy szál szépen egymás mellett legyen, és a külső oldalon beterítse az alapot. Ehhez a belső oldalon egymásra kell helyezni a szálakat. Amikor a szál elfogy, az alsó oldalnak kinevezett oldalra érdemes hajtani, és az új szálat úgy hurkolni, hogy lefogja az előző szál végeit. A tekerés közben az előző szálvégeket elrejtem. Ha túl hosszú szál marad ki, azt tű segítségével be lehet húzni a szálak közé, és ez történik a legutolsó szálakkal is.

Nekem nem lett még így sem tökéletes, ezért egy szállal a kényes helyeket áttekertem. A díszítés el fogja takarni a nagyját, így fel sem fog tűnni az egyenetlenség.

Jó munkát!