2011. október 28., péntek

Bordó horgolt mobiltok

A bordó szemüvegtok árva lenne, ha nem lenne egy telefontok is a közelében.

Bordó, horgolt mobiltok
Ezért kapott egyet.
Az elejére tettem egy kis mintát, tényleg kicsit. 
A minta olyan, hogy a telefon fénye látszik a lukacskákon, így hangzavarban is látni, hogy csörög:-)


Tetszik?
Kicsit lentebb lehet tetszést nyilvánítani!:-)

2011. október 27., csütörtök

Szemüvegtok horgolva

Ha találok egy szép fonalat, nem bírok neki ellenállni.
Ha meg olvasok egy jó leírást, vagy látok egy nekem tetsző valamit, akkor azonnal tűt kell ragadnom.
Az új mintákat azonnal ki kell próbálnom, igaz, legtöbb esetben azonnali bontás a végeredmény.
Szombaton így voltam egy nagyon trendi sálmintával. A fonal nem volt alkalmas ehhez a mintához, ezért elkészült a mintadarab, megnéztem, konstatáltam, meg tudom csinálni, és lebontottam:-)

Ez a szemüvegtok viszont el is készült.

Horgolt szemüvegtok


Nem ördöngösség, a minta csak arra kellett, hogy lássam, lehet szemüvegtokot is horgolni:-) Na jó, meg arra, milyen szélesre csináljam. Nekem is jó lett az a szélesség. A magasságát már a szemüveghez mértem, és változtattam a gomblyukon is.

2011. október 26., szerda

Lakásfelújítás - lakástakarékkal: Lakásfelújítás

Ezt a blogot is figyelni fogom, bár nem barkácsolós. Bár, ki tudja. :-)

Lakásfelújítás - lakástakarékkal: Lakásfelújítás: Nemrégiben volt szerencsém egy kisebb munkákat magába foglaló lakásfelújításhoz. Nem is volt igazi felújítás, mert csak néhány dolgon változ...

Ötlet sapkafényképezéshez

A sapkákat fotóztam. Már nem először.
Modellem nincs, ezért kicsit nehéz volt.

Először arra gondoltam, előszedem az imádott mackómat, és annak a fejére teszem majd a sapkákat.
Mackó jól el van téve, becsomagolva, nehogy baja essen.
Valami egyszerűbb megoldás kellett.

Nézzünk szét a konyhában. Ugye tudjuk, hogy egy férfi mindenféle szerszámmal felszerelkezve kezd megjavítani valamit, egy nő viszont majdnem mindent megold egy hajcsattal és egy körömreszelővel.

Ez jutott eszembe, és felfedezőkörútra indultam.

Mi kell a sapkához? Valami, ami hasonlít egy fejre.

Tessék az ötlet, lehet lopni!

Sapkamodell
Aki nem jól látná: egy müzlistál, vagy valami hasonló, ami egy befőttesüvegen pihen. Így a legtöbb sapkát le tudtam fotózni sapkaformában.
Az ötlet jó, csak még finomítani kell a dolgon, vagyis az eszközön. Sajnos átlátszik a minta a csipkemintás sapkákon:-)
Persze egy hungarocell fej még jobb lenne. Láttam, haladóknál a kirakati fejen még paróka is van.
Ez meg ingyen van.

2011. október 25., kedd

Karácsonyfadísznek is jók

A karácsonyfára tehetünk horgolt díszeket is.
Az alábbi díszek egy része valóban karácsonyfadísz, a többi kicsi horgolt motívum.

Nem baj, ha nincs akasztója, szaloncukor akasztóval könnyen feltehetők a fára.

Tenyérnyi horgolások


Horgolt karácsonyfadíszek


Hópehely

Színátmenetes motívumok


Egy kicsi - egy nagy


Lenfonalból horgolt díszek

Melyiket írjam le, hogyan készült?

2011. október 23., vasárnap

Halloween ötletek

Az amerikai oldalakon mostanában dől a Halloween felkészülésre szolgáló információ.
Kikerülhetetlen:-)
Nekem személy szerint nem jön be, maximum a sütőtök színe, de azért megnézem, miről írnak.

Találtam egy oldalt, ahol van egy e-book a témában. Letöltöttem, megnéztem, és megállapítottam, egy része felhasználható ötlet, és leírás. Ha nem erre az alkalomra akarjuk elkészíteni, akkor egyszerűen lehagyjuk azt a részt, díszítést, ami mondjuk éppen a lényege:-)))



Azt hiszem érthető. Vannak itt sapkák, különféle figurák horgolva, kötény készítése lépésről-lépésre, korona készítése csipkéből, szóval sok olyasmi, amit akár farsangi jelmezkészítéskor is fel lehet használni.

Itt található: http://www.favecrafts.com/Halloween-Crafts/How-To-Halloween-Projects-from-Bloggers/ml/1

2011. október 22., szombat

Sapkaméret gondok

Aki már készített sapkát, szembesült azzal a problémával, hogy a sapka
  • jó lesz,
  • kicsi lesz,
  • nagy lesz.
A fenti 3 eset egyike fog bekövetkezni. De melyik? Ez bizony nem mindegy.

A probléma akkor a legnagyobb, ha próbára nincsen lehetőség.

Hány sorban szaporítsak, mekkora legyen a sapka felső része?

Vannak olyan leírások, melyek azt mondják, minden méretre jó sapkát készítünk vele. Mondjuk minden felnőtt méretre. Lehet, hogy lesz olyan, akinek a fején lazán áll a sapka, másnak pont jó, míg lesznek olyanok, akiknek az segít, hogy a sapka nyúlik.

Ha már láttunk olyan sapkát, ami azért ment fel valakinek a fejére, mert az anyag ki tudott nyúlni, akkor tudjuk, ez nem ideális. Egészen másként néz ki az a sapka, ami jó a fejünkre, mint az, amit még fel tudtunk nyúzni.

Bébi vagy gyermek méretekben még nehezebb a dolgunk, ha látatlanba készül a sapka. Vannak persze olyan tanácsok is, ahol megadják, a 3-6, 6-9, stb hónapos, illetve éves gyerekeknek átlagosan mekkora fejmérete van. Mondjuk még ebből se könnyű megállapítani azt, mekkora körrel kezdjünk, és milyen hosszú sapkát készítsünk, de ez nem megoldhatatlan probléma.

Az igazi probléma az, hogy a gyerekek különbözőek, és ezért a fejük sem egyformán nagy vagy kicsi. Lehet 3 hónaposan a gyerek 3 kiló és 6 kiló is. Az egyiknek jó lesz a sapka, amit elgondoltunk, másiknak nem. Esetleg egyiknek sem:-)

Talán az segít, ha tudjuk, mekkora buksira készítünk sapkát. A sapka nagyon hamar elkészül, ezért nem fogja időközben kinőni!:-)

Inkább legyen az a sapka picit nagyobb, legalább tél végéig jó lesz.

Azt a kérdést még nem is említettem, hogy nem mindegy milyen fonalból, mekkora tűvel dolgozunk. Mindenkinek megvan a kedvenc tűje, kedvenc fonala, mivel már kitapasztalta a hány sor, hány szem, mennyi szaporítás után lesz jó a sapka probléma megoldását.

Sajnos nem mindig ugyanabból a fonalból kell sapkát készíteni, ezért a tű sem lesz ugyanaz minden esetben.

Azt az apróságot se felejtsük el, hogy mindenki másként köt-horgol. Van, aki szorosan, de nagyon szorosan, más lazábban, de még elég szorosan, és van, aki teljesen lazán. Ki lehet próbálni, ugyanazzal a fonallal és tűvel, nagyon szorosan, lazábban, vagy teljesen lazán horgolva hány centi lesz egy 10 pálcás, 5 soros próbadarab. Meglepő eredmény lesz!

Úgy gondolom, nincsen olyan leírás, minta, ami garantálja, hogy a sapka minden esetben jó lesz egy meghatározott korú gyereknek, illetve egy meghatározott fejmérettel rendelkező felnőttnek.

Ettől függetlenül várom a visszajelzéseket az ügyben. Talált már valaki univerzális leírást, ami biztosan jó méretű sapkát ír le? Kommentben várjuk a választ.



2011. október 20., csütörtök

Sildes horgolt sapka

Van egy nagyon régi fonalam. Nagyon tetszik, igazán különleges. A színe is jó, csak ahhoz vastag, hogy pulóvert készítsek belőle magamnak.
Ezért lassan egy fél kollekciónyi sapka lesz belőle!:-)

Itt egy sildes modellt mutatok be. Ha akarom, sildes sapka, ha akarom, azt mondom, horgolt kalap, fél karimával.

Sildes horgolt sapka

Nekem mindenesetre tetszik. Puha, vastag, feltűnő sapka lett.
A minta olyan, mint a már bemutatott kék sapkáé.
http://cirmi-hobbija.blogspot.com/2011/09/horgolt-kek-sapka.html

Egészen másként néz ki a karima és a szín miatt. Meg persze a fonal miatt is.

2011. október 19., szerda

Barna horgolt sapka

Már volt félpálcákból készült sapka, ez pedig rövidpálcákból készült.

Az alja egyenes, egy sor ráköltéssel horgoltam körbe.

Díszítése nincsen, lehet, hogy kap még egy levehető virágot. Díszítés nélkül uniszex sapka, fiúk, lányok hordhatják.

Barna horgolt uniszex sapka

A tető kiképzése olyan, mint a már bemutatott fehér félpálcás sapkáé.
Ezen módszer szerint nem sima kör, hanem egy hullámos kör a fejtető, így kicsit más, mint a szép, szabályos körrel indított sapka.

2011. október 18., kedd

Horgolt fehér sapka cakkos széllel

Félpálcákból is lehet sapkát horgolni. A szélére azért tettem egy sor legyezőmintát, hogy nem legyen annyira egyszerű.
A fehér sapka télen jól látszik a sötétben, és bármelyik kabáthoz felvehető. A hó meg nem látszik meg rajta.:-)
Cakkos szélű fehér sapka
Ennek a sapkának a furfangja a tetején található. Direkt nem fekszik ki a kör, és nem később lett összehúzva!

2011. október 17., hétfő

Puha, bolyhos sapkák

Vettem egy nagy gombolyag korallos, rózsaszínes fonalat. Mohair jellegű, bolyhos, de nem koszolja össze a környéket. Eddig legalábbis így viselkedett.

Készült belőle két sapka.
A fényviszonyok nem voltak tökéletesek, ezért nem egészen az a szín látszik, aminek látszania kellene.

Kagylómintás horgolt sapka

Hagyományos mintás sapka
A második képen majdnem tökéletesen látni a fonal színét.

2011. október 15., szombat

Horgolt sapkák

Időközben elkészült néhány újabb horgolt sapka.

Íme:

Zöld horgolt sapka

Horgolt zöld sapka, másik fazonban

Puha vastag fonalból készült sapka

Mintarészlet

2011. október 14., péntek

Horgolt sapka készül

Csinálok egy fekete barett sapkát. Egy nagy tányér, és egy pánt. Ezt kell majd összevarrnom. A pánt még nincs kész.
Részek:
Barett felső része

Barett sapka alsó része
Nemsokára egészben is bemutatkozik.

2011. október 13., csütörtök

Pálcatitkok

Kispálca, nagypálca, hamispálca, félpálca, rövidpálca, ráhajtások, felhúzott pálca, egyszerre befejezett pálca, egy tőbe öltött pálca.

Mennyi kifejezés. Elhiszem, hogy elrettenti azt, aki még most kezd horgolni.

Nézzük végig, mi mit jelent.

Hamispálca az, ami nem is pálca, csak beleöltünk a szembe, ráhajtunk a tűre, és a tűn levő hurkon keresztülhúzzuk. Kúszószemnek is nevezik. Arra való, hogy a horgolásban tovább tudjunk menni anélkül, hogy magasságot is adnánk a munkának.

Kispálca, rövidpálca ugyanazt jelenti.

Rövidpálca

Beleöltünk az előző sor szemébe, pálcájába, ráhajtunk a tűre, áthúzzuk, és a tűn levő két hurkot egy ráhajtással lehorgoljuk.

Félpálca az, amikor ráhajtással öltünk a szembe, a tűre ráhajtjuk a szálat, áthúzzuk, és a tűn levő mindhárom hurkot egyszerre horgoljuk le.
Félpálca
Nagypálcának szokták nevezni az egyráhajtásos pálcát is, de ezek a megnevezések nem állandóak.



Egyráhajtásos pálca

Egyráhajtásos pálcánál ráhajtunk a tűre, beleöltünk ez előző sor pálcájába, ráhajtunk a tűre, áthúzzuk, majd a tűn levő hurkokat a tűre ráhajtva a fonalat kettesével horgoljuk le. Tehát ráhajtás, kettőn áthúz, ráhajtás, a maradék kettőn áthúz.

A két vagy többráhajtásos pálcák az egyráhajtásos pálca szerint készülnek, mindig kettesével horgoljuk le a hurkokat.

A két vagy három ráhajtás az előző sor pálcájába való öltés előtt van.

Felhúzott pálca
Felhúzott pálca

Akkor használjuk, ha magasabb pálcákat szeretnénk készíteni. Amikor leöltünk, és felhúzzuk a ráhajtást, nem a szokásos magasságig, hanem magasabbra húzzuk a szálat. Utána ugyanúgy horgoljuk le, mint a rendes pálcát.
Lehet felhúzott félpálcát is készíteni, akkor a 3 hurkon egyszerre húzzuk át a szálat.

Egyszerre befejezett pálca

Egyszerre befejezett pálca azt jelenti, hogy akár egy tőbe öltve, akár az előző sor több pálcájába öltve készítünk pálcákat, de az utolsó áthúzást majd az összes hurkon egyszerre végezzük el.

Egyszerre befejezett pálcák

Tehát, ha 3 egyráhajtásos pálcát fejezünk be egyszerre, akkor az első pálcát elkészítjük addig, hogy 2 hurok maradjon a tűn, ekkor ismét ráhajtás, leöltés, ráhajtás, áthúzás, kettő hurok lehorgolása, majd ráhajtás, leöltés, ráhajtás, áthúzás, kettő hurok lehorgolása, majd a tűn levő összes hurok lehorgolása egyszerre.

Egy tőbe öltött pálca elnevezése eléggé szemléletes.

Egy tőbe öltött pálca

Pontosan azt jelenti, amit a szavak alapján érteni vélünk. A pálcákat az előző sor azonos szemébe vagy pálcájába öltjük, és minden pálcát teljesen lehorgolunk. Ekkor alakulnak ki a legyezők, kagylók, ki hogyan nevezi őket.
Még szélesebb lesz a kagyló, ha a pálcák közé láncszeme(ke)t is készítünk.

Ha egy tőbe több felhúzott pálcát készítünk, amit ráadásul majd egyszerre horgolunk le, tehát egy csomó hurok van a tűn, akkor lesznek azok a helyes kis bogyók.
Horgolt bogyók


Az ilyen bogyók lehorgolása után mindig kell egy láncszemet is készíteni a megerősítés és a szépség miatt.

Bővebben, képekkel illusztrálva az elkészítést a nemsokára elkészülő oktatóanyagban lehet majd találni.

Fejpánt, hajpánt

Nagyon divatos a hajpánt és a fejpánt. Én úgy gondolom, a hajpánt az, ami a frizura miatt van, a fejpánt meg még a fület is melegíti. Vagy nem? Ahogy elgondolkozom, az aerobik őrület első fellángolásakor szoros fejpánt volt, de az mintha a homlokba lett volna húzva.
Mindegy, inkább megmutatom, mit horgoltam.

Hajpánt horgolva

Csinálhattam volna világosabb színből is, de hát ez volt kéznél:-)

2011. október 12., szerda

Csipkemintás sál

Készült egy rövid sál, csipkemintával.
Lehet nyakmelegítőnek is nevezni, most az divatosabb:-) Nyakban meg lehet kötni, szerintem nagyon aranyos.
Mintás horgolt sál
Ezen az első képen igazi a színe.

Nyak köré kanyarítva

(Modellem nincs, akin le tudnám fényképezni.)

Mintarészlet
Egy kicsit megmutatom a mintát közelről.

2011. október 9., vasárnap

Macska - pom-pom macska

A macskákat változatlanul szeretem, főleg a szemtelen fekete cicákat.
Itt van belőle egy példány. SK gyártmány lehet, vagy akár DIY is!

Pom-pom cica

A cica lelőhelye: http://www.craftideas.info/html/pom_pom_cat_c.html

De van egy másik cica is. Illetve ülő macska hátulról:-) http://www.craftideas.info/html/black_cat.html

Fekete cica


Elkészítésük is le van írva - angolul.

Halloween-re való projektek helye: http://www.craftideas.info/html/halloween_crafts.html

2011. október 6., csütörtök

Horgolótűk

Ma végre sikerült beszereznem egy kisebb hadseregnyi (túlzás!) horgolótűt nagy méretekben. Ezentúl már van hetes, nyolcas és tízes horgolótűm is.
A tuniszi horgolótűből csak egy méret volt, ötös.

Akartam venni zsinórkötéshez is eszközt, de nem találtam értelmét, mert nagyon egyszerű. Azt nem tudom, hol szerzek finomra csiszolt fahengert a megfelelő méretben, de arra kell ütni néhány vékonyabb szöget, és készen van a drágán vehető francia kötőszerkentyű.

Pár füles gomb is hazajött velem, és egy gombolyag nagyon érdekes fonal.

2011. október 5., szerda

Jozefin csomós bőr karkötő

Én is elkészítettem a magam bőr karkötőjét.:-)
Középen van egy Jozefin-csomó, két oldalon 2-2 szálat tartanak a gyöngyök. (Kell rá valami, különben kijön a formájából a karkötő.) Mágneskapoccsal záródik.

Bőr karkötő

Nem utánzásból, a csomót régen ismerem, a bőrszálak két éve pihennek sorsukra várva, végre tegnap megvettem az igazán hiányzó alkatrészt, a megfelelő szélességű szalagvéget.
Fele ekkora van egy halommal, de az nem elég 4 szálhoz.

Bőr karkötő megmutatja a kapcsot is


A két gyöngy is tegnapi szerzemény, nem erre akartam elhasználni, de a két szál bőr nem fért át egyik gyöngyömön sem ezen kívül. Még a fémeken sem:-(

Bőr karkötő kékes gyöngyökkel
Egész jól sikerült, csak a mágneskapocs ragad oda mindenhez, ami fém:-)
Tetszik?