2010. február 21., vasárnap

Makramé munkák

Készült néhány makramé apróság az elmúlt héten.
Fotókkal is tudom igazolni.
Egyszerű karkötők, könnyen, gyorsan készíthetők. Arra kell vigyázni, hogy ne lendüljünk bele nagyon a munkába, mert akkor nincs megállás.


Az elmúlt hét termése ez a néhány darab. Ajándéknak is kitűnő lesz, biztosan nem jönnek szembe az utcán.




Két, üveggyöngyökkel díszített karkötő.


2010. február 6., szombat

Makramé karkötő

Régen makraméztam. Jó sok évet kihagytam, de az alapcsomókra emlékszem. A leírásokat mégis gyakran nehéz olvasni, mert teljesen más neveken emlegetik, mint amikor én tanultam. Még tanfolyamra is jártam. Akkoriban egészen új dolog volt a makramé nálunk.
Ma készítettem néhány karkötőt. Egészen szépek lettek.
Van olyan, aminek a záródása egy hurok, a másik oldalon pedig egy gyöngy, és van olyan is, amikor egymással szembefordítom a két véget, és egy darabon laposcsomókat készítek. Ez utóbbinál változtatható a karkötő hossza.

2010. február 3., szerda

Szombaton pirosban

Nem gondoltam, hogy ma már a nők is éppoly veszélyeztetettek szívproblémákat tekintve, mint a férfiak. Az a baj, hogy az infarktus férfiaknál megszokott tünetei nem jelentkeznek, ezért nehezebb is felismerni a bajt.
Szombaton lesz az a nap, amikor pirosba öltözve hívhatjuk fel a figyelmet a
női szívbetegségekre."Öltözzön pirosba mindenki szombaton, akinek fontos a nők egészsége és meg akarja menteni a női szíveket!"


Szeretem a pirosat, és nem felejtek el felvenni valami pirosat szombaton.

Ennek jegyében már el is készítettem egy piros nyakláncot a damilos horgolt formában.

Jól sikerült.
A kép sajnos nem adja vissza teljesen a valóságot:-(


Horgolt nyaklánc dróttal


Szeretek horgolni.


Érdekes ékszereket lehet készíteni horgolás segítségével is. Vékony ezüst színű dróttal dolgoztam, indiai gyöngyökkel kombináltam. Ezek nagyobb, nehéz gyöngyök.


Fém horgolótűvel kell dolgozni, és számítani kell arra, hogy a fémdrót nem túl kellemes tapintású munka közben.


A drótra felfűztem 15 db gyöngyöt. Ezután elkezdtem horgolni. Az első hurok egy csomónak indult, abba öltöttem az első láncszemet. Horgoltam kb 6-7 cm-t, majd egy gyöngyöt leengedve készült a következő láncszem. Utána ismét egy láncszem. Tehát egy gyöngyös láncszem, utána egy gyöngy nélkül, és ezt ismétlem, amig elfogy a 15 db gyöngy. A másik oldalon ugyanakkora láncszemsor, mint az elején. Ha kész, hagyok rajta kb 10 cm-t, és elvágom.


Ilyen láncszemsorból még kettőt készítettem. Amikor készen volt a három sorom, összeillesztettem a három gyöngyös láncszemsort, és elkezdtem összefonni. Az elejétől egészen a végéig. Szépen eligazgattam a gyöngyöket közben. Amikor készen volt, a fonás végén összetekertem a drótot. T-kapocs került a végére. a vége előtt még egy gyöngyöt felfűztem a nyaklánc végére, utána helyeztem el a kapcsot. A kapocs karikáján átfűztem a drótot, visszahajtottam, és olyan 1,5 cm hosszan körbetekertem a kapocs rögzítése miatt.

2010. február 2., kedd

Gyöngy nyakláncok



Ma este készítettem két láncot.
A lánc nem is jó szó, mert gyöngy és damil az anyaga, csak a kapocs fém.

A recept
Hozzávalók:
  • gyöngy
  • damil
  • kapocs
  • csomófogó
  • horgolótű
  • olló
  • laposfogó


Elkészítése nagyon egyszerű. A damilra felfűzzük a gyöngyöt, két háromszor olyan hosszan, mint amilyen hosszú nyakláncot szeretnénk a végén.

Utána a horgolás következik. Az elején készítünk néhány láncszemet, majd minden láncszemnél két gyöngyöt leengedünk. Ha nem lenne elég sűrű a horgolt rész, akkor három szemet engedjünk le. Arra kell vigyázni, hogy a láncszemek jó szorosak legyenek.

Ha elértük a kívánt hosszúságot, illetve ha elfogyott a gyöngy, akkor ismét néhány láncszem csak damillal, végül elvágjuk a damilt.

Ha rövid lenne a lánc, amikor elfogy a felfűzött gyöngy, akkor vágjuk el a damilt, persze hagyjunk rá bőven a hosszra, és fűzzünk fel még gyöngyöt, és így fejezzük be a munkát.

A kapocs nálam delfinkapocs, a másik oldalon duplakarikával. A kapocshoz előbb a csomófogót fűztem fel, egy csomót készítettem, amit a csomófogóba rejtettem, és meg is erősítettem egy csepp körömlakkal. Utána a csomófogót összenyomtam, majd a kapocshoz rögzítettem.

Már készen is volt az egyedi, kicsit rugalmas, gyűrött hatású gyöngy.

A másik nyaklánc

A másik nyaklánc kicsit bonyolultabb. Ott fehér és kék gyöngyök vannak. A fehér nagyobb fajta kásagyöngy, olyan 3 mm lehet. A kékek splittergyöngyök. 14 cm hosszan felfűztem a fehéret, majd egy fehér, egy kék következett, majdnem a teljes zacskó splittert elhasználtam, kb. 90 db-ot. Utána ismét 14 cm hosszan fehér gyöngy következett.
Az elkészítése ugyanúgy történt, mint az egyszínű nyakláncé.