2010. november 29., hétfő

Karácsonyfa díszek gyöngyből

Régóta foglalkoztat a karácsonyfadíszek eme válfaja. Kipróbáltam. Persze előtte tonnányi képet néztem át,  és leírások után kutattam.
A fényképpel, mint mindig el vagyok maradva, de leírom a tapasztalataimat.

Karácsonyfadíszek fagyöngyből


Nagyobb szemű gyöngy alkalmas, persze olyan színben, ami jól mutat a karácsonyfán. Gondoltam, a fehér örök divat, így azzal próbálkoztam. Igazi, szép, egyenletes és nagy fehér gyöngyöm persze nem volt, de azzal vigasztaltam magam, 1 méterről már nem látszik az, hogy nem tökéletesen egyforma gyöngyökkel dolgoztam.

Nem is fogok venni erre a célra szebb és egyben drágább gyöngyöt, jók lesznek ezek.
Vékony, ékszerkészítéshez használható dróttal fűztem, vigyázni kell vele, óvatosan kell áthúzni a gyöngyökön, és irányítani kell erősen, mert különben kis hurok képződik rajta, amit nehéz kisimítani.
A drót miatt van tartása, de vigyázni kell, mert a drótot a végén csak összetekerjük, nem tudjuk teljesen simára eldolgozni. Igaz, ez a karácsonyfát nem fogja zavarni, csak minket, amikor díszítéskor beleakadunk.

Ha elrontjuk, a visszafejtés eléggé nehézkes, és akkor finoman fogalmaztam.
Nyugi, nem kell sok drót hozzá, egy kisebb csillag 30 cm-nyi drótból kijön. Azért nem szabad nagyon takarékoskodni vele, mert a rövid dróttal nehezen lehet fűzni. (Ahogy a túl hosszúval is.)

Üveggyöngyből készült díszek

A témában én is kezdő vagyok, ezért csak olyan csillagot választok, amiről látom, meg tudom fűzni. Az egész fűzés 1-2 sor általában. A leírást követni kell. Illetve nálam a képek váltak be mintaolvasáshoz, ezt csak segítheti, ha szöveges leírás is van. Ezeknél a kis gyöngycsillagoknál általában nincs.
Amúgy sokszor pont a leírás zavar a megvalósításban, annyira bonyolult, vagy annyi rövidítést alkalmaz, hogy külön kell nézni a rövidítésjegyzéket is hozzá.

A szépen sikerült darabok lehetnek karácsonyi ajándékok is. 2-3 apró dísz minden felfér még egy karácsonyfára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése