2012. április 27., péntek

Ásványbörze a Lurdy-házban

Április 28-29-én ásványbörze lesz a Lurdy-házban, ahol sok szép ásványt és sok szép ajándéktárgyat, ékszert lehet látni, és persze vásárolni is. Mindkét napon 10 és 19 óra között van nyitva a börze.

Belépődíj nincs, vásárlás, nézelődés közben is el lehet kanyarodni az emeleten arrafelé, ahol a konferenciatermek és kiállítótér van.

korall fülbevaló

Az ásványok világa nagyon érdekes, természetes állapotukban és feldolgozva is sok szépség van egy-egy ilyen kiállításon. Ezen kívül sok ékszert, ékszerkészítéshez alapanyagokat is lehet venni, illetve nézelődéssel inspirálódni is lehet.

Egy picike helyen ott leszek, hogy pontosan merre, azt nem tudom, de szívesen látok mindenkit, aki eljön, és körülnéz az asztalkámon.

Most gyűjtöm össze, mi mindent viszek, illetve próbálom kitalálni, fél méteren mi fér el:-)

Korall és gyöngy

A dolgok a blogból már ismerősek lesznek:-)

Horgolt szett

Makramé karkötők, ásványos fülbevalók, kisebb horgolt dolgaim jönnek.

Csomózott fülbevaló
A Sapkatitkok könyvet kinyomtatva meg lehet nézni, megvásárolni nem, mert az csak e-book-ként kapható. Viszont meg lehet rendelni, és csak azért nem lehet azonnal átvenni, mert a teljes irodámat nem tudom elcipelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése