2011. november 21., hétfő

Adventi koszorú - színek

Adventi koszorút venni, készíteni, birtokolni nagyon divatos dolog. Mindenféle formában, színekben, kiegészítő díszek tömkelegével találkozhatunk.

Sokáig azt hittem, az adventi koszorú piros gyertyákkal az igazi, és persze masnikkal. Aztán egyre több fajta megjelenésével találkoztam.

Néhány éve viszont szakértők szájából hallottam a rádióban, hogy tévúton járunk.
Az igazi adventi koszorú gyertyái nem pirosak, narancsok, fehérek vagy aranyak.

Az eredeti adventi koszorú lila és rózsaszín gyertyákkal büszkélkedik.

Azt régebben is tudtam, hogy a gyertyákat egyesével kell meggyújtani, tehát az első vasárnap egyet, következő héten az előző hetit, plusz egyet, stb. Ennek következtében a gyertyák nem egyforma magasságúak.

Most már azt is tudom, milyen sorrendben kell meggyújtani a gyertyákat.

Első és második héten lila, a harmadikon rózsaszín, a negyediken az utolsó lilát.
A negyedik hétre az első gyertya már szinte teljesen leég.

A gyertyák száma és elhelyezése szabadon választott. Tehát nem kell négynek lennie, lehet több is. A koszorú forma, és a négy oldalon, szemközt történő elhelyezés sem szabály.

Idén például nagyon érdekes, helytakarékos megoldást láttam a piacon.
Kis tálcácskán voltak a gyertyák, egymás mögött elhelyezve. Körül pedig száraz termések, növények. Az egész olyan 15-20 cm hosszú volt. A gyertyák pedig négyszögletesek voltak, téglatest, nem kocka.

Az egész nagyon jól nézett ki, sokkal kisebb helyet foglal el, mint a kerek koszorú. Ja, és nem hullik a fenyő tűlevele, nem szárad ki, vagy nem penészedik meg semmi.
Ráadásul a gyertyák lilás és rózsaszínes színekben tündököltek.

(Fotóm nincs róla, a piacra nem viszem a masinát, elég cipelnivaló van anélkül is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése