2012. január 17., kedd

Horgolt nyakláncok

Találtam egy leírást horgolt nyakláncról.

Az eredeti leírás szerinti próbadarabot valahogy nem értettem, furán nézett ki, amikor a leírás szerint fejeztem be.

Horgolt nyaklánc tarkában
Bemutatom modellemet, Macikát. Nagyon aranyos volt, és megengedte, hogy többféle nyakláncot is nyakába tegyek fotózási célból. A nyakláncok persze nem ilyen rövidek, de legalább látni, hogyan néz ki nyakban, még ha az egy mackó nyaka is.

Ezért a mintát alapnak tekintve, rögtön elkezdtem variálni.

Így született több horgolt nyaklánc is. Nagyon gyorsan megy, mire megunnánk, már készen is van.

Hosszú lánc, színátmenetesben
Az egyiket nagyon hosszúra horgoltam, és a végéit lehet masnira kötni. Így több sorosan is nyakba lehet tenni. Ki lehet próbálni úgy is, hogy nem kötjük meg, hanem elöl lóg le a két vége, mintha sál lenne.

Horgolt nyaklánc rózsaszínben
A rózsaszín egybe van dolgozva, a megkötővel szabályozható egy kicsit a hossza.
Mackót pedig teljes életnagyságban lehet látni!:-)

Piros horgolt nyaklánc
A piros nyaklánc is 3 soros, és fix hosszúságban készült.

Az összes nyakláncra érvényes az, hogy pillekönnyű, kellemes érzés a nyakban, hiszen egy finom, puha fonalról van szó.
Egyszínű pulcsit, pólót tud igazán díszíteni szerintem. Az egyszínű nyakláncokat el tudom képzelni mintáson is, de a színátmenteseket nem.

Ha megtetszik a módszer, lehet több láncot is horgolni, a bogyók méretével és sűrűségével lehet játszani. Az egy nagyon hosszú sor horgolása a legegyszerűbb, minél hosszabb, annál jobb.
Ha nem túl hosszú, akkor szép karkötő is lehet belőle, sok sorban feltekerve. Ilyenkor is jó, ha masnira lehet kötni a végét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése